Jövőre lesz 150 éve, hogy Habsburg Miksa, Ferenc József öccse, Mexikó trónjára lépett: rövidre sikerült uralkodása során elkísérte őt több mint 1000 magyar katona és orvos, akik közül többen érdekes beszámolókat is hátrahagytak az utókor számára.

Habsburg Miksa Francois Aubert fényképén (Forrás: Getty Research Institute)

Hogyan is került egy Habsburg Mexikó trónjára?

1861-ben, a mexikói konzervatívok és liberálisok között dúló polgárháború lezárását követően, Benito Juárez elnök az ország gazdasági nehézségeire hivatkozva két évre felfüggesztette a külföldi kölcsönök visszafizetését. Erre válaszul Anglia, Spanyolország és Franciaország úgy döntöttek, hogy erővel kényszerítik az országot tartozása rendezésére és elfoglalták Veracruzt, az ország egyik legfontosabb kikötőjét. A „fenyegetés” meg is hozta eredményét, hiszen a mexikóiak garantálták, hogy visszafizetik adósságukat, azonban közben az is egyértelmű vált, hogy a franciák számára ez nem elegendő és egy másik, nagyobb tervet is dédelgetnek – Mexikó elfoglalását.

A francia csapatok megkezdték előrenyomulásukat és bár 1862. május 5-én Pueblánál még legyőzték őket a mexikói erők (Cinco de Mayo ma is Mexikó egyik nemzeti ünnepe), később a franciák elfoglalták a fővárost, miközben Juárez északra menekült.

A mexikói konzervatívok kérésére és támogatásával III. Napóleon a monarchia visszaállítását tűzte ki célul Mexikóban és az ország vezetésére az osztrák nagyherceget, a 32 éves Habsburg Ferdinánd Miksát kérték fel, aki el is fogadta azt: I. Miksa császárként lépett Mexikó trónjára 1864-ben. Miksa és felesége Sarolta 1864. május 28-án érkezett meg Veracruzba.

Manapság Miksára leginkább úgy tekintünk mint egy jó szándékú, ámde talán egy kissé naiv uralkodóra. Mindent megtett, hogy maga mögé állítsa a mexikói népet és véget vessen az évtizedes ellentéteknek, azonban nem járt sikerrel és uralma meglehetősen gyorsan, tragikus véget ért. Az amerikai polgárháború lezárása, Poroszország megerősödése és a mexikói kaland nagy költségei mind arra kényszerítették Napóleont, hogy kivonja csapatait (amelyekre Miksa nagyban támaszkodott) és feladja amerikai expanziós törekvéseit. Ennek következtében Miksa mexikói császársága összeomlott. Miksa a császárpárti erőket Querétaróban összpontosította, azonban a liberális erők felülkerekedtek, a császár fogságba esett és 1867. június 19-én a juaristák kivégezték, ezzel véget vetve a Második Császárságnak Mexikóban.

Édouard Manet híres festménye a kivégzés pillanatát örökíti meg

Az események egy kevésbé művészi, viszont annál valóságosabb képi megörökítése: Miksa kivégzése során viselt inge (Forrás: GRI)

Az események több szempontból is érdekes vizsgálódási terepet nyújthatnak a történelem iránt érdeklődők számára. Tanulmányozhatóak az

• az európai nagyhatalmi politika kérdései
• az Egyesült Államok külpolitikája és annak változásai
• a Második Császárság Mexikóra gyakorolt történelmi, kulturális és társadalmi hatásai
• ugyanakkor magyar szempontból is fontos eseményről beszélhetünk.

A magyar kapcsolat

Miksát többek között az úgynevezett Osztrák-Magyar Önkéntes Császári Hadtest is elkísérte mexikói kalandjára, köztük 1047 magyarral. 1866-ban Miksa feloszlatta a hadtestet, így a legtöbben haza is tértek, azonban néhány magyar a császárság bukását követően is Mexikóban maradt, letelepedett és többen sikeres pályát futottak be a későbbiek során.

A magyarországi Mexikó kép alakulásában is alapvető fontosságú ez az időszak, hiszen talán soha nem volt Mexikó ennyire érdekes a magyarok számára (Ferenc József öccséről volt szó, akit több magyar is elkísért ebbe a távoli országba). A Mexikóval kapcsolatos hírek mellett több résztvevő tollából származó beszámoló is megjelent a magyar újságokban: például Nikolics Emil, Sarlay Pál, Burián István különböző újságokban számoltak be mexikói tapasztalataikról.

A hazatérők közül volt, aki könyv formájában is beszámolt élményeiről:

Pawlowszki Ede könyve (Miksa császár mexikói szerencsétlen expeditiójának leírása, kiválló tekintettel Queretaro 70 napig tartó ostromára. Mexikói élet – utazási élmények) amelyet 1882-ben adtak ki, a katonai események bemutatása mellett érdekes bepillantást nyújt a mexikói mindennapokba is a Második Császárság idején.

Dr. Szenger Ede 1877-ben kiadott műve (Mexiko felvidéke élet- és kórtani tekintetben) pedig egy orvosi leírás és egy úti beszámoló különleges egyvelege.

A korábbi útleírásokhoz képest alapvető változás, hogy a két író egy megszálló hadsereg tagja volt, aminek köszönhetően egy újfajta nézőpontot képviselnek a magyarországi útleírások között. Hátterük megmutatkozik Mexikó leírásában és főleg Pawlowszki esetében a könyv a megszállás magyarázatát és legitimálását is szolgálja.

Disszertációmban és egy nemrégen elkészült tanulmányban részletesen foglalkozom a fenti két könyvvel, így itt inkább a kutatással kapcsolatos érdekességekről szeretnék írni, Szenger esetére vonatkoztatva.

Katonák mellett magyar orvosok is részt vettek a második mexikói császárság kialakításában, köztük volt Dr. Szenger Ede is, aki hazatérését követően adta ki könyvét. Sajnos csak nagyon  keveset tudunk életéről: Szenger 1833-ban született Pesten, itt is szerezte orvosi diplomáját, majd a Rókus Kórházban dolgozott. Az önkéntes hadtest tagjaként Mexikó több részén is járt, később ő lett az osztrák katonai kórház vezetője Pueblában, 1867-ben pedig szemtanúja volt Miksa kivégzésének. Szenger Mexikóban maradt a császárság bukását követően is és magánpraxisba kezdett San Luis Potosíban. Egy évtizeddel később tért vissza hazájába és megmaradt feljegyzései alapján (a hazaúton több anyaga megsérült, tönkrement) megírta Mexikóról szóló könyvét.

Könyvében egyrészt összefoglalta orvosi észrevételeit, tapasztalatait, de ezeket összekötötte az ország és az emberek bemutatásával, rövid útleírásokkal, miközben a munkája végén összekapcsolta az orvosi észleléseinek eredményét és a korábban mexikóiakról kialakított képet, kritizálva a korábbi útleírókat, amiért túl gyorsan, rosszindulatú következtetéseket vontak le a lakossággal kapcsolatban.

A könyve mellett mást is hagyott az utókornak. Mexikóból hazahozott érdekes tárgyai a Néprajzi Múzeumban láthatóak:

Mivel életéről olyan keveset tudunk, reménykedtem, hogy találhatok még róla eddig ismeretlen adatokat levéltárakban, könyvtárakban, stb. Szenger a Budapesti Királyi Orvosegyesület tagja volt, így azt reméltem, hogy a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár gyűjteményei tartalmazni fognak róla érdekes információkat. Sajnos az életével (és főképpen mexikói tartózkodásával kapcsolatban) nem találtam újabb adatokat, azonban a társaság feljegyzéseit tanulmányozva így is egy érdekes élet rajzolódik ki.

Szenger 1876-ban kérte felvételét a Budapesti Királyi Orvosegyesületbe és az év végén taggá is választotta a közgyűlés. Hagyatéki levelezéséből kiderül, hogy közeli hozzátartozói nem voltak (bár volt, aki bejelentkezett az örökségért…), így pénzt hagyott több szervezetre is, köztük az Orvosegyesületre. Ebből létrehozták a Szenger Ede díjat és a Szenger Ede Segélyalapot; az előbbi a kiemelkedő tanulmányokat díjazta, az utóbbi pedig a szegénységben élő orvosokat és az elhunyt orvosok nehézségekkel küzdő családjait segítette.

Szengerrel kapcsolatos iratok az Orvostörténeti Levéltárban:

Az Egyesület iratainak egy része...

Szenger felvételi kérelme az Egyesületbe, ajánlással

A levéltár dolgozói nagyon segítőkészek és kedvesek voltak, ezúton is köszönöm munkájukat! (A levéltárról itt tudhatnak meg többet.)

Nemrégen készültem el egy magyar nyelvű tanulmánnyal, ami a fent említett két könyvet részletesen vizsgálja, remélem, hogy kiadásra kerül és olvasható lesz majd a nagyközönség számára.

Hamarosan újra jelentkezem :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.