Hány nap alatt és hogyan lehetett eljutni a 19. század során Magyarországról Amerikába? Nem volt egyszerű...

 

Az Expedia, booking.com és a Google Maps korában talán még nehezebb elképzelni, hogy milyen komoly kihívásokat is rejtett a transzatlanti átkelés a magyar utazók számára. A megfelelő dokumentumok beszerzése, az utazás megszervezése majd pedig lebonyolítása komoly feladat volt. Magát az utazást pedig sokszor hosszabb tanulás és felkészülés is megelőzte.

Természetesen sok függ attól, hogy pontosan mikor is került sor az utazásra, hiszen a vasút és a gőzhajózás elterjedése a 19. század második felétől jelentősen egyszerűbbé, rövidebbé és gazdaságosabbá tette Amerika elérését. Míg a század elején akár 30-40 napig is tarthatott a tengeri utazás (az időjárás függvényében), a gőzhajózás elterjedésével ez később már 10-15 napra rövidült, a századfordulón pedig már akár egy hét alatt is át lehetett kelni az óceánon…

Azonban fontos azt is megjegyeznünk, hogy egy magyar utazó számára a hajóút csak egy része volt az Amerikába vezető útnak. Először ugyanis Magyarországról el kellett jutniuk egy tengeri kikötőbe, ahonnan hajójuk indult. Ez jelenthette Hamburgot vagy Liverpoolt, a későbbiekben pedig például Fiumét. Ezt az utat megtehették kezdetben gyorskocsival, később pedig már akár a „gőzszekérrel” is.

 Haraszthy Ágoston 1844-ben megjelent Utazás Éjszakamerikában című könyvében így foglalta össze az utazás európai szakaszát, ami Pest és London között több mint 6 napot vett igénybe (19-20. old.):

haraszthyquote1.jpg

haraszthyquote2.jpg

Haraszthy könyvének 2. kiadása (1850) letölthető innen.

 

Ez az idő nagymértékben lerövidült a 19. század végére. Bánó Jenő például már vonattal utazott Eperjesről Brémába 1889-ben, ami jelentősen lecsökkentette a fenti 6 napi utazást:

„Tehát, mint mondám, Brémát harmincz órai út után minden baj nélkül elértem.” (Uti Képek Amerikából, 1890, 11. old)

 

Az „európai szakaszt” követte maga a hajóút...

A 19. század első felében az ehhez hasonló, ún. packet ship-ek szállították az utasokat például Anglia és Amerika között. (Nevük egyébként onnan ered, hogy kezdetben leveleket, csomagokat (packet) szállítottak velük.)

Packet.jpgBlack Ball Packet Ship Isaac Webb

 

Az út akár 30-40 napot is igénybe vehetett, azonban mivel ezek a hajók már menetrend szerint közlekedtek, viszonylag kiszámítható és megbízható átkelést biztosítottak…

Bölöni Farkas Sándor, aki szintén egy, a fentihez hasonló 'packet shippel' utazott,  így írt 1834-ben Útazás Észak Amerikában c. könyvében tengeri útjáról:

„Egy hét még szenvedhetőleg telik a tengeren, a hajókázás mesterségén bámulással, az utazók közti ismeretséggel, olvasás és beszélgetéssel, - de ha eljönnek a zivataros idők, midőn egész nap benn kell maradni a Kabinetben, jőn a tengeri betegség is, - s az unalom naponként nő.” (Útazás Észak-Amerikában, 1834,16-17. old.)

inside packet ship.jpg

Egy packet ship belseje (kép innen). Jól láthatóak a különböző osztályú utasok elhelyezése és az utazási körülményeik közötti különbségek…

 

A gőzhajózás nagyban lerövidítette a tengeri átkelés idejét, illetve megbízhatóbbá is tette azt, hiszen a hajó már nem volt olyan mértékben kitéve az időjárás viszontagságainak (azonban drágább és bonyolultabb is volt működtetni). Az 1850-es évektől kezdve egyre inkább átálltak a gőzhajók használatára, az 1870-es évekre pedig már szinte mindenki gőzhajóval utazott.

 

us steam frigate.jpg

Ez a hajó vette fel Kossuth Lajost és a többi magyar emigránst (köztük László Károlyt is, lásd az előző bejegyzést) a forradalom utáni száműzetésükben és szállította őket Amerikába…

Rosti Pál, aki szintén részt vett a szabadságharcban, 1856-ban már 16 nap alatt jutott el Franciaországból az Egyesült Államokba „csavargőzössel.”

 A korábban is említett Bánó Jenő esetében már csak 10 nap volt szükséges az átkeléshez és ekkorra már az utazás körülményei is nagyban megváltoztak:

SS_Elbe_1881.jpgBánó Jenő hajója, az SS ELBE (kép innen)

Bánó egy úszó kolosszusként mutatja be hajóját, mely hazánk egy kis városának összes lakosait magával vinni képes…”

„E hajó a legnagyobb kényelemmel, sőt mondhatni túlzott luxussal van felszerelve, világítása vilanynyal, fűtése gőzzel eszközöltetik, helyiségei, a számos cabin és díszesen kiállított ebédlőn kívül, egy rendkívül elegánsan berendezett női salonból, olvasóteremből és dohányzóból, borbélyműhely- s végre teljes conforttal berendezett fürdőkből állanak.” (Uti Képek Amerikából, 1890, 13. old)

Ez a leírás bepillantást enged egy első osztályú utas utazási élményeibe, azonban meg kell jegyeznünk, hogy az ekkor már százezres számban kivándorlók nagy része a hajó sokkal kevésbé felszerelt részein (harmad osztályon), a legolcsóbb, legkényelmetlenebb részeken utazott, több száz kivándorló társukkal összezsúfolva. Érkezéskor pedig komoly vizsgálatok is vártak rájuk, amelyek esetleg azzal is fenyegettek, hogy visszafordítják őket és haza kell utazniuk Európába…

A megérkezést követően pedig még ott várt az újonnan érkezett magyarokra talán a legnagyobb kihívás: Amerika, ami az utazóknak a nagyszerű élmények, a kivándorlók számára pedig egy teljesen új élet kezdetét jelentette…

A bejegyzés trackback címe:

https://at-utazok.blog.hu/api/trackback/id/tr765435263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.